Dunkerque-ben másképp gondolkodnak a vacsora elkapásáról, mint nálunk. A farsangi időszakban a felvonulás megáll a városháza előtt, és a polgármester és a vendégek becsomagolt heringet dobnak a tömegbe. A kirakodása önmagában is díj: a helyi turisztikai hivatal szerint a fogás majdnem fontosabb, mint az evés.[1]
A tágabb értelemben vett ünnepség a kikötő tengeri múltjára épül. Az Izlandra tartó hosszú tőkehal-halászati utak előtt a hajótulajdonosok búcsúpartikat tartottak a legénységüknek. Ezek az összejövetelek összefonódtak a nagyböjt előtti ünnepségekkel, és a nagyböjt előtt is folytatódtak. A haldobás egy későbbi fejezethez tartozik; nem szabad összekeverni a legkorábbi utaktól kezdve változatlan rituállal.[1]
Most pedig a csodálatosan helyi ráncokhoz: ugyanez az idegenforgalmi jelentés arról számol be, hogy Rosendaëlben és Saint-Pol-sur-Merben szárított halat dobnak ki, Bergues-ben viszont sajtot. Malo-les-Bains-ben ibolya virágokat osztanak szét. Ha csak egy kicsit haladunk tovább a partvonal mentén, megváltozik a karnevál névjegye.[1]